Ki ne ismerné a híres kanadai énekes-gitáros, Neil Young nevét. Az élő legenda, Neil Percival Young 1945-ben született Torontoban Scott Young és Edna Ragland gyermekeként. Karrierje elején számos különböző rock zenekar tagja volt, többek között játszott a Buffalo Springfield-ben, 1969-től pedig a Crosby, Stills & Nash (and Young) együttesben. 1971-ben kezdte el szólókarrierjét. Koncertjein kísérőzenekarával, a Crazy Horse-szal lép fel. A Neil Young and Crazy Horse legutóbbi munkája, a Psychedelic Pills 2012-ben jelent meg. Ezt muszáj megünnepelni, ezért Young és zenekara koncertezni indul idén nyáron a világ körül. Az állomások közt szerepel a legtöbb európai város, így Belgium fővárosa, az Európai Unió székhelye, Brüsszel is.
A koncert dátuma 2013. június 8, helyszíne pedig a Forest National, Avenue du Globelaam 36, Brüsszelben. Szervezzen egy kellemes nyaralást Belgium fővárosába. Mivel maga az ország nem túl nagy, bármikor átruccanhat a szomszédos Hollandiába vagy Luxemburgba. A BeNeLux államok csodái Önt is várják idén nyáron. Bár Belgiumban nincs annyi híres történelmi nevezetesség, mint más Európai városban, azért itt is láthatnak a turisták érdekes szobrokat, például a Maneken Pist, vagy remek kiállításokat. A kellemes időtöltés csúcspontjaként pedig vár Önre Neil Young és a Crazy Horse felejthetetlen koncertje. Ne hagyja ki, vegye meg jegyét még ma és érezze nagyon jól magát!
Neil Young koncert Brusszel 2013
Junius 8
Forest National
jegyek: Viagogo